9300 Csorna, Soproni út 97.
OM azonositó: 203051
11 °C
"A digitális technikai eszközök újszerűségének motiváló erejével a korszerű tudásért, a kompetencia alapú oktatás széles körű elterjesztésért" című
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0881 azonosító számú projekt megvalósítása

Czeglédi Bence és Seres Natália beszámolója az országos versenyről

Belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen első helyezést sikerült Czeglédi Bencének elérnie, osztálytársa Seres Natália pedig második helyezett lett.

Czeglédi Bence és Seres Natália beszámolója az országos versenyről

Tanulóink beszámolója:  

Ezen eredmények mögött hónapokig tartó kemény munka áll, hiszen a verseny mind írásbeli, mind szóbeli része felölelte a tavalyi és idei tananyagot. Az írásbelire december hónap elején került sor. 

Többek között számot kellett adnunk a büntető és szabálysértési jogi tudásunkról, jogszabályok ismeretéből, a rendvédelmi szervek feladatairól, illetve a katasztrófavédelemhez kapcsolódó ismereteinkről.

Az írásbeli forduló eredményei viszonylag hamar megérkeztek és Igazgatónő örömmel tudatta velünk, hogy első helyen Bence jutott tovább az országos döntőbe,  Nati pedig a hatodik helyen  abszolválta sikerrel  a megmérettetést.  

A szóbeli országos döntő fordulóra a Budapesten található Nemzeti Közszolgálati Egyetemen került sor. A szóbeli döntőn sok tényezőre kellett figyelni, mivel itt nemcsak a szaktantárgyi tudás volt fontos tényező, hanem a magabiztos fellépés és előadásmód, amikre szerencsére felkészítő tanáraink, dr. Pásztor Tibor és Farkas Balázs tanár urak előrelátóan felkészítettek minket. 

A verseny során  A és B tételeket kellett kifejtenünk, amikhez egyesével két-három feladat megoldása tartozott. Főként a rendőri intézkedésekre kérdeztek rá, ezen belül az igazoltatás szakszerű kifejtése volt az egyik próbatétel, míg a gyakorlati feladat a tereptanhoz kapcsolódott, ami nem volt egyszerű, mivel elég részletesen rákérdeztek.

Összességében elmondható az eredmények tudatában, hogy mi, Hunyadis diákok kaptuk a legtöbb pontot a szóbeli fordulón.

Külön öröm számunkra, hogy az utolsó olyan osztály tanulói vagyounkk, akik rendészeti ismeretekkel kiegészített gimnáziumi képzést kaptak.

Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni felkészítő tanárainknak, dr. Pásztor Tibor és Farkas Balázs tanár uraknak, intézményünk vezetőjének, Kovács Istvánné igazgatónőnek, valamint osztályfőnökünknek Gecsényi Zoltánnak.

A tanulókkal készített interjú az alábbi linken érhető el:

Nati és Bence interjú