9300 Csorna, Soproni út 97.
OM azonositó: 203051
25 °C
"A digitális technikai eszközök újszerűségének motiváló erejével a korszerű tudásért, a kompetencia alapú oktatás széles körű elterjesztésért" című
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0881 azonosító számú projekt megvalósítása

Beszámoló a III. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Döntőjéről, ahol országos első helyezettek lettünk

A csapatunkat a tanév elején, szeptemberben kezdtük toborozni. Azért a többes szám, mert úgy döntöttünk, hogy a verseny összetettsége miatt egy pedagógusra bízni egy ekkora feladatot nem volna okos döntés, ezért hárman, Eőry Jenő, Farkas Balázs és jómagam, Gecsényi Zoltán vállaltuk magunkra a megtisztelő lehetőséget. Kollégáim engem bíztak meg a csapatvezetési feladatokkal.

Beszámoló a III. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Döntőjéről, ahol  országos első helyezettek  lettünk

A csapatot négy fő alkotja, és a végleges négyes kialakítása előtt válogatóversenyen szűkítettük, és véglegesítettük azt a négy főt, akik vállalták előbb a selejtező, majd a döntő megmérettetését. Név szerint ők Czeglédi Bence és Lencse Bálint a 12.D, valamint Bognár Adrián és Szabó Bence a 11.A osztályból. Jól ismertük a kiválasztottakat, hiszen az első kettőnek én, a második kettőnek Farkas Balázs az osztályfőnöke. Először kockázatosnak tűnhet a választás, hiszen nem volt tartalék emberünk, és egy esetleges sérülés könnyen megnehezíthette volna a dolgunkat, de szerencsére nem történt ilyen, és talán a négy diák tudta, hogy a csapatban csak magukra számíthatnak, így a közösség még összébb kovácsolódott.  

Egy ilyen összetett verseny esetében a csapatösszeállítás nagyon fontos és meggondolandó. Mivel amellett, hogy a tagoknak fizikálisan kiemelkedőt kell nyújtaniuk, elméletben is ügyesnek kell lenniük, valamint tisztában kell lenniük egy idegen nyelv ismeretével, a KRESZ szabályaival is. A mi közös döntésünket nagyban megkönnyítette Czeglédi Bence jelenléte, hiszen az idén ő nyerte a Belügyi Rendészeti Ismeretek tárgy országos döntőjét, tehát ő nem maradhatott ki a csapatból, míg a másik három fiúnak amellett, hogy fizikálisan nagyon jól terhelhetők, „csak” az elméleti feladat egyes részeit kellett megtanulnia.


A versenyre tehát majdnem egy teljes tanéven keresztül készültünk olyan bontásban, hogy Farkas Balázs a Büntetés Végrehajtási feladatot és a Rendőri Szakmai feladatot gyakoroltatta, Eőry Jenő az Akadálypályáért volt felelős, jómagam pedig a verseny Fizikális felmérő részéért voltam a felelős. A tanulóknak emellett még Katasztrófavédelmi feladatok mellett még lövészetet is kellett bemutatni, ebben a témában kértünk segítséget intézményben tanító kollégáktól, illetve az illetékes szervektől, így a gyerekek a csornai tűzoltóságon tudtak gyakorolni, valamint eljutottak a sopronkőhidai börtönbe is, hogy a helyszínen gyakorolhassák az ott végrehajtandó feladatokat. Az elméleti ismereteket Farkas Balázs tanította.

Az első megmérettetésre 2019. március 21-én került sor, hiszen Körmenden volt a válogató verseny, ahol az ország 87 csapatából 20 mérte össze a tudását azzal a céllal, hogy kvalifikálja magát az országos döntőre, ahová a legjobb 20 csapatot hívták be. A válogató nagyon jól sikerült, hiszen egy héttel később jött az országos összesített eredménylista, ahol iskolánk csapata az előkelő negyedik helyen kvalifikálta magát a budapesti döntőre.

Mivel a döntőn a versenyfeladatok gyarapodtak a selejtezőhöz képest, így kettőzött erővel kellett készülnünk arra, hogy ezt az előkelő helyezést megtartsuk, vagy akár még feljebb tornásszuk. A döntőhöz közeledve az izgalmunk fokozódott, és tudtuk, hogy hol tudunk még néhány pontot szerezni és javítani a selejtezőn megszerzett pontjainkon. Egy ilyen achilles- ina volt a csapatnak a Büntetés Végrehajtási feladat, amelyen rengeteg pontot veszítettünk Körmenden, tehát volt hova fejlődnie a csapatnak ebben, de a fizikális és a lövészeti feladatokban is.


A budapesti döntőre az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban került sor 2019. április 25 és 27. között. A csornai Rendőr főkapitányság rendelkezésünkre bocsátott kisbuszával kényelmesen utaztunk csütörtökön, ahol aznap a regisztráció történt, valamint a kísérők részére eligazítás és szakmai fórum volt a program. Másnap, pénteken kezdődött a verseny ahol a 18. sorszámú csapatként szerepelt a Hunyadi. Először az elméleti ismereteket mérték fel, számot adva a belügyi rendészeti ismeretek tantárgy, az informatika, az angol nyelv és a KRESZ alap ismeretekbeli tudásukról, ahol a megszerezhető 60 pontból 53-at szereztünk, ennél többet nem szerzett egyik vetélytársunk sem.

Ezt követően a fizikális felmérésen volt a sor, amelyben mindenki 125 pontot szerezhet négy versenyszámban azt követően átlagolják a csapat eredményét, és az adja a végleges pontszámot. Ez a négy versenyszám a következő: fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 30 másodpercen keresztül (maximális pont 35 végrehajtás után jár), hajlított karú függés (maximális pontszám 73 másodpercnél jár), helyből távolugrás (maximális pontszám 250 cm után jár), hanyattfekvésből felülés folyamatosan 60 másodpercen keresztül (maximális pontszám 55 végrehajtás után jár).

A feladatot a tanulók kiválóan teljesítették, hiszen a csapatunk átlaga a megszerezhető 125 pontból 119,5 volt. A verseny ezen pontján kezdtük azt érezni, hogy valami nagyon jó eredmény kell, hogy megszülessen a versenyen, hiszen tudtuk, ezeknél a pontoknál nagyon kevesen tudnak jobbat nálunk. A verseny lövészettel folytatódott, ahol bukócélra kell 10 méteres távolságból a diákoknak öt kísérletből minél több érvényes találatot szerezni. A megszerezhető 20 pontból a mieink 16-ot szereztek, amely ugyancsak kiemelkedett a mezőnyből.


Ezek után jött számunkra a „mumus” feladat, a Büntetés Végrehajtás, amely egy összetett feladatsor. Egy börtöncellát kell a diákoknak szabályosan berendezni, ágyazni, valamint a börtön szekrényének rendjét kellett helyreállítani, mindössze négy perc alatt. Emellett „véletlenül” elrejtettek a berendezendő tárgyak közé 20 tiltott eszközt, amelyet ugyancsak a négy perc alatt kellett megtalálni, és azt elkülöníteni a használható tárgyaktól. Említettem, hogy a körmendi válogatón ez volt a leggyengébb versenyszámunk, ezért volt kifizetődő Farkas Balázs munkája, hiszen pontveszteség nélkül vette az akadályt a csapat, 40 pontból 40-et szerezve.

Börtöncella berendezése videó- nézz meg!

Úgy gondolom, ez volt az a pont, hogy azt éreztük, hogy igen, valami nagy dolgot viszünk véghez most, és ha nem hibázunk, akár még dobogón is végezhetünk.

A következő feladat a Rendőr Szakmai volt, ahol ismét kettő megmérettetés szerepel mindössze öt perc alatt, a csapat egyik felének egy bábut kellett teljes rendőri egyenruhába öltöztetni, amely a mi esetünkben egy tavaszi járőr egyenruhát jelentett, esős időben. Ezzel egy időben pedig a csapat másik felének a rendőri eszközöket kellett csoportosítani az szerint, hogy azok közül melyik a gyalogos járőr kötelezendően használandó eszközei, melyek a gyalogos járőr külön utasításra használandó eszközei valamint melyek a nem gyalogos járőr külön utasításra használatos eszközei. 


Ezek után további egy perc állt rendelkezésre arra, hogy a taktikai övet is a bábura helyezzék a fiúk, természetesen annak kötelező kellékeivel együtt. A végeredmény itt is parádésra sikerült, a megszerezhető 50 pontból mindössze kettőt veszítve 48 pontot teljesítettünk.


Ezek után a Katasztrófavédelmi feladatra került sor, amely két részből állt. Az első egy rövid feladat, amely során húsz tűzoltó eszközt kellett a lehető legrövidebb idő alatt felismerni és megnevezni, amelyet a csapat kicsivel több, mint egy perc alatt teljesített, mindössze két kicsi hi bával. A második egy szerelési feladat volt, amely során egy tűzoltóautóra kellett csatlakoztatni a tömlőt, arra elosztót, és másik kettő tömlőt. A feladatot ismét nagyszerű eredménnyel, két hibaponttal, mindössze 54 másodperc alatt teljesítettük.


A pénteki napot egy 2000 méteres síkfutás zárta, ahol a diákoknak 7 perc 35 másodperc alatt kellett, hogy lefussák a távot ahhoz, hogy a maximális pontot szerezzék. A négy tanuló közül ketten maximális eredményt értek el, ketten pedig mindössze 4-4 pontot veszítettek.

Ezzel ért véget a fárasztó nap, egy finom vacsora után a diákokra még egy fontos feladat várt, az akadálypálya.

Másnap a verseny új helyszínen, a Városligetben folytatódott, ahol az Országos Rendőrnap keretein belül került sor az utolsó versenyszámra. Az akadálypálya teljesítése során a diákoknak kúszniuk kellett, egyensúly gyakorlatot végrehajtani, akadályon átugrani, és egy hatvan kilógrammos hordágyat kellett a lehető legrövidebb idő alatt elcipelni a célvonalig. Itt már pattanásig feszült volt a hangulat, hiszen tudtuk, hogy ha nem hibázunk, akkor dobogón végezhetünk, ami akkor még csak álom volt. A diákok utolsó energiájukat felhasználva szántották fel a pályát, a második legjobb időeredményt érték el, mindössze egy hibaponttal.

A verseny itt ért véget, vártuk az eredményhirdetést. A végeredmény a legmerészebb álmunkat is felülírta, hiszen több,mint 11 ponttal vertük a második helyezett csapatot, az összesített eredményünk 331,25 pont lett, amivel országos bajnokok lettünk. Emellett különdíjat kaptunk a Büntetés Végrehajtási feladat tökéletes megoldásáért.

Hogy mit adott nekünk a verseny? Amellett, hogy egy gyönyörű aranyérem és egy kupa került hozzánk, amellett megmutattuk, hogy összefogással, közös erőfeszítéssel ragyogó eredmény elérésére vagyunk képesek. Rengeteg köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segítette a munkánkat. Intézményvezetőnk Kovács Istvánné mindent megtett azért, hogy a felkészülés gördülékenyen haladjon, nem volt olyan kérésünk, amit ne teljesített volna, és természetesen a „Hunyadis Csoki” ismét kihozta a diákokból a maximumot. Kollégáink türelemmel fogadták, ha a versenyzők a felkészülés miatt hiányoztak egy-egy óráról. Gondnokunk, Vörös Olivér az akadálypálya tökéletes mását szerelte össze hétről hétre nekünk, ez is segítette a felkészülésünket. Köszönettel tartozunk Kapovits Erik rendőr századosnak, aki a rendőr ruhákat biztosította számunkra a gyakorláshoz. A köszönet ugyancsak jár a csornai Rendőrkapitányságnak és a csornai Tűzoltóságnak is. Köszönetet szeretnék mondani a négy bajnok, Czeglédi Bence, Lencse Bálint, Bognár Adrián és Szabó Bencének, hogy vállalták a közös munkát, abba hatalmas energiát öltek, ami végül kifizetődött. Végül és nem utolsó sorban szeretném megköszönni két kollégám, Eőry Jenő és Farkas Balázs áldozatos munkáját, azt hiszem tökéletesen bebizonyítottuk, hogy ha összedolgozunk, legyőzhetetlenek vagyunk!


Köszönöm a figyelmet!

Gecsényi Zoltán testnevelő, csapatvezető