9300 Csorna, Soproni út 97.
OM azonositó: 203051
5 °C
"A digitális technikai eszközök újszerűségének motiváló erejével a korszerű tudásért, a kompetencia alapú oktatás széles körű elterjesztésért" című
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0881 azonosító számú projekt megvalósítása

Hunyadisok találkozása egy szili holokauszt-túlélő fiával

2019.szeptember 17-én, kedden délután fél egykor egy kerékpáros állt meg az iskola előtt. Az úriember nem tévedt el, hanem a Győrtől Szilig tartó emlékútját megszakítva, Szalay Balázs tanár meghívására a családja történetét mesélte el a 9.B és a 11.B osztály diákjainak.

 Hunyadisok találkozása egy szili holokauszt-túlélő fiával

2019.szeptember 17-én, kedden délután fél egykor egy kerékpáros állt meg az iskola előtt. Az úriember nem tévedt el, hanem a Győrtől Szilig tartó emlékútját megszakítva, Szalay Balázs tanár meghívására a családja történetét mesélte el a 9.B és a 11.B osztály diákjainak.

Klopfer Tibor 1954-ben született Magyarországon, de 1956-ban a szüleivel az USA-ba vándorolt. Az Indianapolisban élő ügyvéd édesanyja, Csillag Margit révén kötődik a rábaközi Szilhoz. A diákoknak a csornai zsidó temető ravatalozójában beszélt családjáról. A szülei családja 17 tagból állt 1944-ben, közülük csak öten élték túl a holokausztot.


Klopfer Tibor azért utazott Magyarországra, hogy a holokauszt során megölt rokonaira emlékezve kerékpárral megtegye a Győr és Szil közötti utat, amit 75 évvel ezelőtt, 1944 júniusában nagybátyja is megtett. Pólóján a Győr – Szil felirat, alatta a „Nem Felejtsük El” mondat volt olvasható. Csillag Sándor nevű nagybátyja, amikor 1944 májusában megtudta, hogy Szilban élő, özvegy édesanyját és testvéreit a csornai gettóba szállítják, Győrből hazabiciklizett, hogy segítsen a családján. Tibor annak ellenére is jól beszél magyarul, hogy kétéves korában elhagyta az országot.

„Csillag nagyszüleim Szilban laktak, onnan rendelték be nagyanyámat a gyerekeivel a csornai gettóba. Auschwitzba vitték őket és nagyanyám soha nem jött haza, ahogy édesanyám tíz éves kishúga sem. Bátyja egy aknamező megtisztítása közben veszett oda. Sándor nevű testvére, aki ma Alex Star néven él Indianapolisban, munkaszolgálatosként élte túl a háborút” – emlékezett a hunyadis diákoknak Tibor Klopfer.


„1944. július 6-án Aranka nagymamámat, anyámat és Piri nagynénémet marhavagonokba rakták és deportálták Auschwitz-Birkenauba. A vonatuk másnap, július 7-én, pénteken érkezett meg a táborba. Mikor leterelték őket, Piri nagynéném és nagymamámat balra irányították más gyerekekkel és idősekkel, anyámat pedig jobbra a többi munkaképes zsidóval. Nagymamámat és gyermek nagynénémet akkor látta őket utoljára. Többé nem jött hír róluk… Anyám fejét leborotválták, ruháit elvették. Barakktársaival minden nap kivitték földet ásni, követ törni és szállítani kézzel a vasúti sínek építéséhez. A németek rabszolgaként használták ki őket. A barakkok zsúfoltak voltak és vízvezeték nélküliek. Nagyon kevés élelmet kaptak és nem volt orvosi ellátás sem. Nem voltak evőeszközeik. Majdnem minden nap meghalt egy vagy több nő az éhségtől, betegségtől vagy a verésektől. Anyámat a felszabadulás a bergen-belseni táborban élte, ott, ahol Anne Frank is raboskodott. Betegen, legyengülve került haza 1945 nyarán. Apám a hírhedt dachaui koncentrációs tábor foglya volt. Édesanyám és édesapám a háború után ismerkedett meg Győrben. Amikor megkérdeztem apámat, mik azok a kék számok, amik a bal karjára voltak tetoválva, ő csak ennyit mondott: „ez a nácik műve”. 1975-ben bekövetkezett halála után mondta el édesanyám, hogy apámnak volt már előtte is felesége és két kislánya, akik a holokauszt áldozataivá váltak” – folytatta Klopfer Tibor, aki az amerikai diákoknak rendszeresen tart előadást a holokausztról.

Tibor nagyapja, Csillag Jenő a csornai zsidótemetőben nyugszik. Sírkövén emléktábla őrzi a holokauszt során elhunyt családtagok neveit. A diákok egészen megható eseménynek is tanúi lehettek, hiszen Tibor ekkor látta először nagyapja síremlékét, amit Szalay Balázs mutatott meg neki. Édesanyjától úgy hallotta, hogy nagyapja azt mondta, hogy ő előbb magyar, csak aztán zsidó. 1939-ben hunyt el, így szerencsére nem élhette meg, hogy mi történt a családjával.


A rendhagyó óra végén ezt kapták útravalóul a csornai diákok: „Nem felejthetjük el az áldozatokat. A mi feladatunk, hogy emléküket őrizzük.”



A cikket készítette: Szalay Balázs