9300 Csorna, Soproni út 97.
OM azonositó: 203051
12 °C
"A digitális technikai eszközök újszerűségének motiváló erejével a korszerű tudásért, a kompetencia alapú oktatás széles körű elterjesztésért" című
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0881 azonosító számú projekt megvalósítása

Országos első helyezettek a Hunyadis pedagógiások

Nagy örömmel fogadtuk a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Szakgimnázium igazgatójának megkeresését az Országos Középiskolai Pedagógiai Csapatversenyen való részvétellel kapcsolatban. Iskolájuk ebben a tanévben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Intézményük hasonlóan a mi iskolánkhoz a középfokú óvónőképzéssel vált országosan ismertté, s a jubileumi évben folytatni szerették volna a szép hagyományt.

Országos első helyezettek a Hunyadis pedagógiások

A verseny célja: hogy a pedagógiai ágazati képzésben tanuló középiskolások összemérjék tantárgyi és gyakorlati tudásukat, és orientálódjanak a pedagógiai pályák iránt. Fel sem merült bennem, hogy nem utazunk, pedig az egész országot át kellett szelnünk.


A nagyon jó képességű és a pedagógia tantárgyat szerető 11. C osztályból választottam ki a csapatunkat, melynek tagjai: Bugár Zseraldina, Bukledits Kíra Napsugár és Horváth Csaba. A felkészülésre másfél hónapunk volt, amit az utolsó percig be kellett osztani, hiszen a követelmények az ágazati érettségi vizsga követelményei mellett még további kiegészítéseket is tartalmaztak: „A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy” címmel prezentációt; „Egészség” címmel egy óriási plakátot kellett készíteni a lelkes kis csapatnak. Természetesen ennyi mindent csak a szabadidőnkben tudtunk megtenni és megtanulni, de a saját iskolánk minden segítséget megadott nekünk. A tanulókkal napi kapcsolatban voltunk, sokszor késő délutánig dolgoztunk. Kíra a Művészeti Iskolában Szilágyiné Jéger Terézia tanárnőtől kapott a plakátunkhoz sok segítséget, amit nagyon köszönünk ezúton is. Zseri és Csabi „mini interjúkat” és rajzokat készítettek a Városi óvoda Hétszínvirág csoportjával, a Rábacsanaki ovisokkal és a Széchenyi iskola 2.b osztály napközis csoportjával. Köszönjük Mátainé Kálmán Katalin óvodapedagógus, Fülekiné Krisztina óvodapedagógus, és Tóbiásné Csapó Erika tanítónő segítségét.


Elmondhatatlanul sokat dolgoztunk a prezentációval, mire a gyermekrajzok, a diák, a szöveg és a bemutatásra fordítható idő szinkronba került, de megérte, hiszen maximum pontot kaptunk rá. Kalandos utazásunk után jó volt megérkezni Nyírbátorra, a szállásunkra. A szervező iskola tanárai és diákjai mindenben a segítségünkre voltak, és gondoskodtak a kényelmünkről. Nagykállón a Budaiban 16 város diákjai mérték össze tudásukat: írásbeli versenyfeladatok, prezentáció bemutatása, kreatív feladatok egész sora következett a két versenynapon. Tudtuk és éreztük, hogy jól teljesít a kis csapatunk, ennek ellenére végig izgultuk az eredményhirdetést, hiszen a legtöbb csapat 12.- es tanulókból állt, a mi diákjaink pedig még csak 11. évfolyamon tanulnak.

Nagy volt az örömünk és a büszkeségünk, mikor Dr. Márton Sára Katalin a Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Humántudományok Intézetének Intézetigazgatója átadta a legjobbaknak járó oklevelet, ajándékokat és a Nyíregyházi Egyetem Különdíját tartalmazó mesepszichológia könyvcsomagokat.

 

Jó érzés volt számunkra, hogy volt tanítványunk Kiss Bernadett, aki jelenleg az ELTE pedagógia BA hallgatója meglepett minket a verseny helyszínére leutazva, s lelkileg támogatta a Hunyadis kis csapatot. Kiválóan megszervezett, varázslatosan szép három napot éltünk meg együtt. A Nagykállói Budai Nagy Antal Szakgimnázium példaértékű kezdeményezését, kimagasló munkáját ezúton is köszönjük.

Csorna, 2020.02.16. Világosné Rozsonits Erika felkészítő pedagógus